Vivere Militare Est II. rész.

Elöljáróban annyit hogy ez a fantasy történetem második része. A Diablo-játék világában játszódik, viszont nem ragaszkodom teljesen az abban történtekhez csak magához az alapcselekményhez és a főbb karakterekhez.
 Ha valaki nem ismerné a játékot annak: http://www.diablohungary.hu/hirek/diablo-i/mi-az-a-diablo-_2012-04-01

Még annyit hogy története(i)mben fellelhető káromkodás és szexuális utalás, tehát ha az ilyesmi nem fér bele neked akkor ne olvasd tovább.


Az előző rész: Vivere Militare Est I. rész

II. fejezet Lut Gholein

-          Hallottad hogy feldúlták Tristramot? - kérdezte egy vékony hangú sovány férfi némi déli akcentussal a hangjában. 

-          Persze mindenki erről beszél. - válaszolta egy mély hanggal rendelkező férfi akinek hasa csoda hogy nem szakította ki az asztalt.

-          Egyesek szerint démonok voltak. - folytatta a vékony hang tulajdonosa némi ijedtséggel.

-          Ja persze én meg a császárnővel basztam tegnap. - mondta a másik miközben meghúzta a sörét

-          Miért ne lehetne igaz? -kérdezett vissza  a sovány. 

-          A démonok már 20 éve eltűntek amióta legyőzték a Pokol Urait. - mondta a nagy pocakos férfi.

-          De mi van ha visszajöttek? - kérdezte a vékony hangú már tiszta félelemmel a hangjában.

-          Persze a semmiből. - mondta a másik egy kis kuncogással a a hangjában.

-          Komolyan mondtam. Azt pletykálják Diablo megint a földön jár.

-          Az emberek sok mindent mondanak. Van aki azt mondja látta Westmarch királyát az éjjeli edényében egy  másik szerint az ágya alatt démon kapu van a harmadik meg zombikról hablatyol.  

-          Akkor kik gyújtották fel Tristramot? - kérdezett vissza.

-          Westmarchiak. Vagy egy fél őrült,  mit tudom én? De az biztos, hogy nem démonok. - zárta le a vitát miközben ismét meghúzta a sörét.

-          Azt mondják a lemészárolt embereket feltámasztották. - motyogta utolsó próbálkozásul.

-          Hah! ahhoz hogy valakit feltámassz hosszú éveket kell gyakorolni- szólt közbe a beszélgetésbe Nufar.

-          Kopj le te balfasz. - mondta a nagy hasú és poharával felé intett. 

Nufar inkább eloldalgott a kocsma másik oldalába.
  Ha a csontvázaim itt lennének nem szórakoznának velem. Amikor még én voltam a hírhedt Nufar Tashtu a nekromanták királya az Ezer Szörny Ura. De ma már nem vagyok olyan fenséges valljuk be. - gondolta miközben a helyiség gyér gyertya világításában keresett egy üres helyet. Végül talált egy eldugott sarkot amit alig világított meg fény.  

 A kocsma ablakának üvegéből egy koszos és szegényes alak nézett vissza rá hosszú barna haja ma már fehérré és mocskossá vált.
  Sokkal jobb volt azokban az időkben mikor még voltak démonok. Nyugodtan tudtam űzni az ipart. De amióta Diablo halott a nekromanciát betiltották és el kezdték üldözni az összes megmaradtat. Szerencsére én megmenekültem De mire mentem vele? - kérdezte magától.  Egyetlen dologhoz értettem: a nekromancia. De micsoda nekromanta voltam! Egyszerre tudtam feltámasztani 100 embert  sőt még az állatokkal is boldogultam hogy a szörnyeket ne is említsem. Micsoda idők voltak! - merengett Nufar 
  Ami után Diablot elpusztítottuk és békét hoztunk a világra elosztottuk a jutalmat és mindenki ment a maga útjára aztán boldogan élt. Legalábbis majdnem mindenki. 

  Ahogy hallotta Sellaria visszament azzal a barbárral Tristramba.

Már az úton is alig bírtak egymással. Emlékezett mikor arra ébredt éjszakánként, hogy azok basznak a takarók alatt.
  Az a szent fazék Kithar meg visszament imádkozni Zakartuba vagy hova. Aztán ott volt még Sisor a varázsló-kurva. Mindig is megvetette a tudományomat mintha az ő tűzgolyói meg villámai jobbak lennének. És még volt valaki. Igen az a bérgyilkos. Juhta? Nem. Juhar? Ki emlékszik? A lényeg hogy mindenki boldog lett csak én nem. - kesergett magában.
  A rendjébe nem tudott visszatérni, mert azt felosztották mikor betiltották a nekromanciát. Így a tudományát se tudta használni. A pénzből, amit szerzett eléldegélt, valameddig de a 20 év alatt gyorsan elfogyott. Egyszer feltámasztott egy halott nőt akit talált az utcán és gondolta kurvának használja de a városi őrség  elkapta és csak a neve említésére engedték szabadon.
Hasa nagyot kordult.
  Már egy napja nem ettem. Mostanáig sikerült alkalmi munkából feltartania magát. Rakodások a kikötőnél, vagy takarítás előkelőségeknél. Egyszer odáig kellett lealacsonyodnia, hogy a seggét árulta...
  Semmi értelme a múlton és az ilyen hülyeségeken gondolkodni. - csattant fel magában A régi dicsőségtől meg nem lesz teli a gyomrom, úgyhogy ideje munkát találni- határozott Nufar. Felállt a helyéről és kicsoszogott a kocsmából. Az utcán egy emelvényen férfi ordibált kereszttel a nyakában

- Itt vannak! Eljöttek értünk! Először Tristramot rohanták le! Most mi következünk! Halljátok? Beteljesül a világvége…- nem tudta befejezni, mert egy tojás képen találta.

  Démonok… - gondolta Nufar miközben átvágott a téren - ők nem látták ahogy Diablo a Terror Ura a saját vérében fuldokol miután Sellaria nyila nyakon találta. Na persze én is részt vettem a csatába, vagyis a csontvázaim. Eszébe jutott a kép, ahogy ezer szörnye felmászik Diablora és elkezdik harapdálni meg ütlegelni. A Terror Ura alig tudta őket lecsapkodni. Egészen addig amíg rá nem jött hogy ha a földön fetreng akkor könnyen megszabadulhat tőlük. Ez a legnagyobb probléma a Pokol Urakkal: tudnak gondolkodni. 
  Nufar kiért a piacra ahol gyerekek futottak ide-oda, öregasszonyok veszekedtek a halon és az esti mulatozásból megmaradt férfiak aludtak a padokon. Mert tegnap ünnepelte a város Jerhyn őexcellenciájának a születésnapját. A piactéren 50 elefánt vonult végig 50 oroszlánnal hirdetve hogy őexcellenciája hány éves lett. Ráadásul még egy kígyó embert* is bemutattak látványosságul.
  Ó hogy nyalná ki a seggem őexcellenciája - gondolta magában Nufar. Emlékezett hogy esedezett őexcellenciája mikor azt kérte tőlük hogy szabadítsák meg városát a démonoktól. Miután legyőzték Durielt a Fájdalom Urát és felszabadították Lut Gholeint Jerhyn megígérte hogy bármikor rendelkezésükre áll. Én meg el is hittem. Mikor Nufarnak elfogyott a pénze azonnal Jerhynhez sietett hogy behajtsa az adósságát ám amikor elmondta óhaját ahelyett hogy pénzt adtak volna neki, Jerhyn intett őreinek azok pedig lefogták miközben egy harmadik hasba vágta majd a fejébe térdelt.
- Ez jár annak aki hamis személyazonossággal járul őexcellenciája elé- szónokolta közben Jerhyn patkányarcú heroldja. Nufar két ütés között rápillantott őexcellenciájára. Arca nem árult el érzelmet de szemeiben káröröm csillogott.
A verés után kidobták a palotából és megmondták hogy a közelébe ne jöjjön.
  Azóta a palota közelébe se ment.
Lehet hogy így elvesztettem a maradék büszkeségemet is de inkább élek büszkeség nélkül mint hogy meghaljak büszkén- gondolta miközben a kikötőhöz ért.  

   A kikötőnél kapitányt keresett, aki fizet neki a rakodásért vagy bármiért.
Éppen meg akart valaki szólítani, amikor hallotta, hogy egy őr a falakról kiabál

- Kapukat becsukni! Ellenség közeledik! 



*Kígyóember: Emberek akiket varázslók kígyókká változtattak. A nagy háború során a Pokol Uraival egy oldalon harcoltak.

Vivere Militare Est III. rész